EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

XIII. HONISMERETI TÁBOR HAJDÚDOROGON
Városunk 5. osztályt végzett tanulói számára a Mészáros Károly Városi Könyvtár és a Honismereti és Városvédő Egyesület minden évben megszervezi a honismereti tábort. A mórás tanulók örömmel kapcsolódtak be ebben az évben is, az immár 13. alkalommal megszervezett egyhetes kulturális-szabadidős programba, ahol megismerkedtek a város múltjával, hagyományaival, történelmi alakjaival.
Felkeresték a templomokat, hisz sokan közülük a Görögkatolikus Székesegyház kivételével egyik belsejében sem jártak. Meglátogatták a város régi temetőit, Hajdúdorog nagyjainak nyughelyét. Megtekintették a Muszka halom helyét, ahol kb. ötszáz orosz katonát temettek el.
A Tájházban elődeink életével ismerkedtek meg. A Helytörténeti Gyűjteményben múzeumpedagógiai foglalkozás keretében belekóstolhattak a restaurálási munkába. Ezt követően a leltározás folyamatát is megtanulhatták a muzeológustól.
A szervezők úgy állították össze a programot, hogy a tanulás mellett jusson idő az önfeledt játékra, kerékpártúrákra, autóbuszos kirándulásra is.
A csapatok nagyon finom édességeket is készítettek, ami minden táborozónak nagyon ízlett.
A tábor zárásakor a diákok oklevéllel és ajándékkönyvvel lettek gazdagabbak. Mégis legjobban egymásnak örültek, az együtt töltött időnek, az új barátságoknak.
A gyerekek táboroztatásában Mudráné Szilágyi Ilona, Szanicsné Nagyhaju Katalin és Szabó Miklós pedagógusok működtek közre.

image image image image image image image image image
image
image
image
image