EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

MÓRÁSOK A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN
A Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a Lázár Ervin Program már beteljesítette küldetését. A színházból hazaérkező tanulóink csillogó tekintete, az önfeledt érzés, a múlni nem akaró lelkesedés mind azt igazolta, hogy ezzel a programmal remek gondolat, cselekedet és értékteremtés valósult meg. 2020. január 31-én látogattak el iskolánk ötödik évfolyamos diákjai a debreceni Csokonai Színházba a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ szervezésében. A Pál utcai fiúk című zenés darabot nézték meg. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és nagyon tetszett nekik a színdarab. Többen nem is jártak még előtte színházban, őket még jobban elvarázsolta a hely szépsége és a színészek profi előadása, tánc- és énektudása. Így szereztek diákjaink a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket. Tanulóink folyamatosan érdeklődtek, hogy „Mikor jöhetnek ismét?” - mert megnéznének még több előadást is. Reméljük, hogy ezen gyerekek érdeklődése hosszú távon fennmarad, és a jövő tanévben ők is színházbérlet tulajdonosok lesznek, és még több előadásra is eljutnak.

image image
image
image
image
image