EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

OKOSKODÓK 4
A hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szervezésében határon túli területet is felölelő komplex levelezős versenyen vettek részt a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Az Ökoskodó vetélkedő célja az volt, hogy a résztvevők játékos formában ismereteket szerezzenek környezeti és egészségnevelésről a fenntartható fejlődésért. A nemes versengésben 50 csapat és mintegy 270 diák és pedagógus vett részt.
A négy forduló nem kevés és nem egyszerű feladatait egymás között felosztva oldották meg a mórás tanítványok. Érdeklődtek szülőktől, segítséget kértek a matematika és biológia tanártól, utánanéztek a neten. A négy forduló október és március között zajlott.
A döntőre (április 23.) már nem kerülhetett sor. Négy hetedikes tanuló alkotta a csapatot, tagjai: Cserepes István, Dobi Gergő, Patai Lukács János és Tóth Kristóf.
A verseny koordinálását Görögh Imréné és Kranyikné Gyuró Erzsébet tanárnők közösen végezték. Gratulálunk a méltó helytállásért.

image
image
image
image
image