EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

AMI SZÉP, AZ SZÉP; AMI JÓ AZ JÓ; AMI ÉRTÉKES, AZ ÉRTÉKES…
A cím elárulja, hogy mennyire büszke vagyok kollégáim energiájára, szerteágazó figyelmére, kreativitására és sokoldalúságára. Nem telik el úgy nap, hogy ne varázsolnának valami különleges dolgot a munkahelyünkön, és olyan szépérzékkel nyúlnak minden témához, amely által igazi otthonná teszik újra és újra az iskola tantermeit.
Hivatásukból fakadó erő ez, azért, hogy a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a diákok nyugodt környezetben, hangulatos, az ünnepkörökhöz kapcsolódó, a tanulási tematikához szervesen kötődő közegben feloldódva, vidáman tanulhassanak.
Talán még ennél is fontosabb számomra, hogy munkatársaim egymás tevékenységét is elismerik, sőt értő szemeik az én figyelmemet is ráirányítják a megújult egységekre.
Szép, mert a gyerekek munkái láthatók; jó, mert érezhetjük a folyamatos foglalkozást velük; értékes, mert átélhetjük a tanítványaink előrelépését, fejlődését, amely mindenkor párosul a szülők érdeklődésével, elégedettségével, segítőkészségével.
A fotók segítségével most fókuszba az 1.b osztály és a 4.a osztály tanulói kerülnek. Az ügyes kezek alkotásaihoz és munkáihoz gratulálok, méltatva Fodor Györgyné, Zsadányi Jánosné és Zsadányi Csabáné tanítónők szakszerű irányítását.

Jó pihenést kívánva szeretettel üdvözlök mindenkit:
Mislovics Andrea
köznevelési intézményvezető-helyettes

image image image image image image image image image
image
image
image
image