EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

TANÁR ÚR KÉREM…
Végre kimozdulhattunk a karantén fogságából és a számítógépek elől. Kedden, június 23-án a nyíregyházi szabadtéri színházban megtekinthettük Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című örökbecsű darabját.
Nagyon vártuk az új kulturális élményt, de a barátokkal is szívesen beszélgettünk már három hónap otthonlét után.
Különleges színházi csemegének számít a felsősöknek szánt musical. Megszólítja a mostani iskolásokat és az öregdiákokat is egyaránt. Izgalmas volt újra felidézni közösen iskolai élményeinket, amikor a tanár komótosan lapozgatta a naplót, kereste a következő felelőt, vagy amikor gurgulázó nevetésben tört ki az osztály, mert valakit csínytevésen kaptak. Megrezzentünk, amikor megszólalt az iskolai csengő vagy a vekker, ami felidéztette azokat az emlékeket, amikor álom és ébrenlét között érkeztünk az iskolába.
Hamar véget ért az előadás, de az élménybeszámolók még folytatódtak a buszon, a hazafelé vezető úton. Nagyszerű élmény volt színházban járni, találkozni az osztálytársakkal, rádöbbenni, hogy hiányzik a suli, hiányzik a Móra.
Köszönjük Kranyikné Gyuró Erzsébet tanárnő alapos szervezőmunkáját.
Hetedikes színházbarátok

image image image image image
image
image
image
image