EFOP 3.3.5-17-2017-00049
EFOP 3.3.5

TANÉVZÁRÓ-TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG A MÓRÁBAN
Augusztus 31-én, délután különleges iskolai rendezvényen vehettünk részt a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
A díszudvaron összegyűlt tanítványok és szüleik először a hagyományos és digitális munkarendben kiemelkedően dolgozó diákok jutalmazásának és sikereinek örülhettek. Röviddel ezután megnyitották iskolánk és városunk vezetői az új tanítási évet.
Az ünnepség elején Mislovics Andrea, iskolánk igazgatója köszöntötte a vendégeket, városunk polgármesterét, Horváth Zoltán urat, valamint a hajdúdorogi nevelési, közgyűjteményi és kulturális intézmények vezetőit. Külön kiemelte az iskolánkat választó kezdőket és szüleiket, megköszönve bizalmukat. Megnyugtatta őket: jól választottak, mert intézményünkben felelősségteljes, szakmailag elismert oktató-nevelő munka folyik, utalva a korábban kiosztott jutalomkönyvek sokaságára. Hatvanegy tanuló vihetett haza kitűnő bizonyítványt és 163 diákunk végzett négyes átlag fölött.
Ekkor iskolánk elsős tanulói, a nyolcadikosok kíséretével együtt bevonultak és elfoglalták helyüket a díszudvaron. Letették MÓRÁS esküjüket, és a végzősök nyakukba akasztották az iskolánkhoz tartozást jelképező – intézményi logóval ellátott – szalagot.
Meglepetésként ért mindannyiunkat, amikor a megszeppent elsősök műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket, a számolós-dalos produkciót a Gólyatáborban tanulták tanítóikkal Nagy Imre Pálnéval, Szilágyiné Szalka Enikővel, Szakál Antalnéval, Fodor Györgynével és Zsadányi Jánosnéval.
„Jó Mórásnak lenni!”- hangzott el ismét az ismerős jelmondatunk. Amikor ezt hallottuk, kiváltságosnak éreztük magunkat, mert úgy gondoltuk, a diákok és tanárok is várják már, hogy elkezdődjön az új tanév.
Tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, s ez az érzés egyszerre motivál és lendületet ad. Az ünnepi hangulatot városunk polgármesterének tanévnyitó szavai zárták. Következett a Szózat, majd az iskolai zászló kivonulása trombitaszóra.
Az ünnepség véget ért, s ezzel együtt a 2020/2021-es tanév elkezdődött.

Dr. Tóthné Sándor Györgyi

image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image image
image image
image
image
image
image