Friss híreink
Zeneiskolások sikere országos zenetörténeti vetélkedőn
A MTA BTK Zenetudományi Intézet 2019.június 12-én egész napos rendezvénnyel ünnepelte Kölcsey Ferenc nemzeti és állami szimbólummá vált költeménye megzenésítésének 175. évfordulóját a Magyar Zenetörténeti Osztály szervezésében. A szervezők a jeles évforduló alkalmából kétfordulós, országos zenetörténeti diákvetélkedőt hirdettek általános és középiskolák, valamint zeneiskolák 13–16 éves diákjai számára, melyre a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4 fős zeneiskolás csapata is benevezett. A verseny a Hymnusz keletkezését és nemzeti kultuszgyakorlatának történetét, az 1844-es pályázat kontextusát, szereplőit és a Hymnusz törvényi rangra emelésének főbb állomásait elevenítette fel. A vetélkedő célja a legújabb kutatásokat is felölelő minél szélesebb ismeretanyag közvetítése, másfelől kreatív gyakorlatokon keresztül annak megtapasztalása, hogyan dolgozik egy (zene)történész, hogyan kutatja fel és értelmezi a forrásokat. A verseny májusban megrendezett első fordulójában egy online feladatsor „real-time” megoldása volt a feladat, a megadott segédanyag alapján. A hajdúdorogi zeneiskolás csapat ezen a megmérettetésen sikeresen továbbjutott és bekerült az országos döntőbe, ahol a résztvevő 59 csapatból 18 iskola csapata vehetett részt. A döntőre a június 12-én megrendezett Hymnusz-emléknapon került sor az MTA BTK Zenetudományi Intézetében Budapesten. Az interaktív csapatvetélkedőn először egy kvíz feladatsor megoldása, majd a Hymnusz történetéből kiragadott jelenet kreatív megjelenítése és felismerése volt a feladat. A zsűri az előadást, kreativitást illetve a csapatok helyes megoldásait pontozta. A Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzős zeneiskolásai jó hangulatban és sikeresen teljesítették a feladatokat, melynek eredményeképpen az első helyet szerezték meg ezen a rangos versenyen. A csapat tagjai: Gyuró Miklós, Kiss Lívia, Petneházi Péter, Tóth Miklós. Felkészítő tanár: Fáczán Gabriella.

image
image
image
image
image